Míg a búvárszivattyúknál a gépet kis átmérőjűre kellett tervezni, hogy beférjen a szűk csőkútba, itt ez a korlátozás nincsen: a normál méretű motorok használhatók, amelyek vagy légtérben, vagy olajjal töltött térben forognak. A motor nem csúszó-csapágyazású, mint a búvárszivattyúknál, hanem gördülő-csapágyazású. Mivel rendszerint egyfokozatú szivattyút hajt a motor, a szivattyúnál nincsen külön csapágyazás, az a motor tengelyvégére van felszerelve. A levegőben forgó motor tengelyének eltömítésére ezen szivattyúknál a szállított közeg felé a kettős tömítés terjedt el (pl.GRUNDFOS), ahol is a két tömítés közötti tér van megtöltve rendszerint fiziológiailag közömbös, vagyis emberi, állati egészségre ártalmatlan olajjal. A motor felülhelyezkedik el, alatta van az olajtér, az alatt a szivattyú hidraulikája. Ez megkönnyíti az energia hozzávezetést is, mert a gép felelős részén kiképzett, a motortértől rendszerint eltömített kapocstér tetején helyezkedik el a masszív kábeltömszelence, így a kábel a szivattyúhoz közvetlenül felülről csatalakozik (és nem kell végigvezetni a szivattyú mellett, mint a búvárszivattyúnál). A motor vagy teljesen, vagy csak részben merül be üzem közben a szállított közegbe. Ezért a hűtése nem minden üzemállapotban kielégítő, s emiatt fejlődtek ki a hűtőköpenyes gépek. Kisebb szivattyúkban eleve a motor körül áramlik a nyomótérben a folyadék és a motor tetején felfelé álló nyomócsonkot képeznek ki. Nagyobb szivattyúk nyomócsonkja a gép tengelyére merőlegesen oldalt helyezkedik el, míg a szivattyúkerék hátlapján elhelyezett bordák keringetik a motorra ráépített hűtőköpenyben a szállított folyadékot, megoldva egyben ennek tisztaságát is, amennyiben távol tarják a kerék peremén a nagyobb szennyeződések bejutását a motor hűtőterébe.